40.rész

Manók!ELÉRKEZTÜNK A 40.RÉSZHEZ!! :") Annyira örülök neki,hogy már itt tartunk!♥ 40.40.40. nagyon durvaaa. 
Sajnálom,hogy tegnap nem jelentkeztem,de szülinapi bulin voltaam. :) Ma viszont megpróbálok Nektek egy jó kis részt írni!♥♥

*Hope*
Nem tudom,hogy mennyi ideig bambultam magam elé,de hirtelen egy kéz érintette meg a vállam,mire összerezzentem. Magam mellé néztem és egy csillogó szemű kislánnyal találtam szembe magamat.

-Szia! Te-te vagy Louis Tomlinson barátnője?-kérdezte aranyosan,mire elmosolyodtam.
 Nem akartam,hogy már most kiderüljön az igazság.
-Igen.-válaszoltam,mire ő félénken odanyújtott felém egy papírt.
-Aláírnád Nekem?-kérdezte,amin nagyon meglepődtem,de teljesítettem. Odafirkantottam a nevemet és egy kis szívecskét is.
-Tessék.-mosolyogtam,mire Ő boldogan visszaszaladt az anyukájához. Annyira fájt a szívem,hogy szinte kiszakadt a mellkasomból. De nem mutathatom ki,mert erős vagyok!
Az egész út alatt ez járt a fejembe,majd másfél óra múlva leszállt a gép. Mikor kiléptem a gépből jó mélyen beszívtam a levegőt.
-Hát itt vagyok.-suttogtam,majd elindultam a csomagjaimért. Miután megtaláltam őket,megláttam,hogy nagyon sok ember táblákkal álldogál a reptéren. Szerintem nagyon vicces ez a dolog. Na mindegy. Hirtelen megpillantottam egy "Hope Londonból" feliratú táblát és odafutottam. Már amennyire tudtam a sok bőröndtől.
-Jó napot! Hope Morgan vagyok.-mutatkoztam be,de a taxis nem válaszolt semmit ,csak elvette a csomagjaimat és elindult.
-Hahó. Most hová megy?-rohantam utána dühösen.
Ő csak berakta a táskáimat a kocsiba majd kinyitotta nekem az ajtót. A szemeimet forgatva ültem be.
Pár perc múlva már Dave házánál voltunk. Mikor kinéztem az ablakon teljesen elámultam. Óriási volt az a ház. Egy másodperc múlva kilibbent az Én barátom is. Odafutott hozzám és nagyon szorosan átölelt.
-Hát szia.-köszönt.
-Szia Dave.-motyogtam mosolyogva a nyakába majd elengedtem.
-És,hogy telt az utad?-kérdezte mosolyogva.
-Jó volt,csak ez a taxis nagyon feldühített.-mutattam a már befelé menő emberre.
-Miért?
-Mert nem szólt hozzám egy szót sem egész végig. Még csak nem is köszönt!-háborodtam fel.
-Ó. Zack néma.-mondta,mire elkerekedtek a szemeim.
-Tessék?
-Jól hallottad. Különben nagyon rendes ember,csak nem tud beszélni sajnos.-magyarázta,mire Én irtó gyorsan befutottam az óriási házba.
Amint beértem csupa luxuscikkekkel találtam magam szembe. Minden fehér és fekete volt. Aztán hirtelen megpillantottam Zacet amint a bőröndjeimet cipeli. Odarohantam hozzá és beszélni kezdtem.
-Nagyon sajnálom,hogy olyan durva voltam magával Zac. Nem tudtam,hogy maga néma.-mondtam lehajtott fejjel,mire Ő elmosolyodott és mutogatni kezdett,de Én nem értettem belőle semmit.
*Louis*
Amint hazaértünk a tárgyalásról megpróbáltam felhívni Hope-t. Persze elutasított. 10-szer is.
Éppen egymagamba roskadva üldögéltem a kanapé,amikor valaki leült mellém. Niall volt.
-Tudom,hogy mit érzel most haver.-kezdte.-Azt,hogy vége az életednek,elvesztél,romokban heversz,egyedül vagy.-sorolta,mire közbevágtam.
-Tényleg tudod. És Te,hogyan élted túl? Hogy bírtad ki,hogy ne menj utána?-kérdeztem hitetlenül.
-Louis! Holly meghalt. Nem mehettem utána. Nem hagyhatom itt a családomat,a barátaimat és Titeket! Az lehetetlen lett volna.-magyarázta.
-Akkor Én miért nem megyek utána?-álltam fel,de Niall megállított.
-Olvastam a levelet! Világosan leírta,hogy ne keresd! És amúgyis. Honnan tudnád,hogy merre keresd?!-érvelt jogosan.
-Ahj. Igazad van. Tényleg elvesztettem.-gördült ki egy könnycsepp a szememből.
-Soha ne add fel!-ölelt át.

Bocsi,hogy ilyen rövid lett. Majd holnap írok egy hosszabbat!♥