58.rész

Sziasztok.

Nem, nem nyelt el a Föld és nem is tűntem el,egyszerűen csak nem volt időm írni. Én nem értem,hogy általánosba minek ennyit tanulni?! Szinte az egész hetem magolással telik. :c ÚGY DÖNTÖTTEM,HOGY NEM LESZ KOMI ÉS TETSZIK HATÁR,MIVEL AZ AKINEK TETSZIK ÚGYIS KOMIZIK. Na,de most írtam Nektek egy részt,mivel már nagyon régen nem jelentkeztem. Remélem,azért nem haragszotok.♥

*Louis*

Őrült sebességgel hajtottam az utakon. De nem érdekelt semmi és senki,csak Hope. Igaza volt Harry-nek. Nem hagyhatom,hogy elmenjen az egyetlen igaz szerelmem. Főleg nem egy olyan alakkal,mint Dave.

Nemtudom meghatározni,hogy mit is érzek Hope iránt. Azt hiszem,egyszerű szerelemnél többet. Szerelmes vagyok a hajába. Szerelmes vagyok a szemébe. Szerelmes vagyok a bőrébe. Szerelmes vagyok a lábaiba. Szerelmes vagyok minden porcikájába,de a legjobban a lelkét szeretem.

*****

Másfél óra alatt értem oda a repülőtérhez. Amint kiszálltam a kocsiból,elöntött a félelem. Mi lesz,ha elküldd? Ha visszautasít? Ha elmegy?

Ezekkel a gondolatokkal húztam a fejemre a csuklyát,majd elindultam. Lövésem sem volt,hogy merre keressem,ezért csak céltalanul bolyongtam a tömegben. Valahogy éreztem,hogy a mi történetünknek hamarosan vége szakad. Csak azt nem tudtam,hogy mikor. 

Hirtelen megláttam Őt. Gyönyörű barna haja lazán omlott a vállára,mélykék szemei pedig kíváncsian vizslatták a repteret. Oda akartam rohanni hozzá,átölelni,megcsókolni,de a lábaim nem mozdultak. Ekkor Rám nézett és ő is megállt. Mindketten egymást bámultuk 10 méter távolsággal magunk közt. Ám hirtelen valaki előlépett Hope háta mögül és átkarolta Őt. Akkora mérhetetlen düh öntött el,hogy egyszerűen majdnem felrobbantam. Amikor azonban Hope lefejtette Dave kezét magáról és felém indult,megkönnyebbültem.

-Louis? Te mégis mit csinálsz itt?-állt meg előttem.

-Én..csak...eljöttem utánad!-nyögtem ki,mire elkerekedett a szeme.

-De hát,miért?-kérdezte kis szünet után. Már előre tudtam,hogy ezt a kérdést fel fogja tenni,ezért elterveztem a válaszomat.

-Nézd Hope. Én megpróbáltam túllépni Rajtad. Visszafogadtam Eleanor-t. Lefeküdtem Vele,ország-világnak elmondtam,hogy újra együtt vagyunk,Ő pedig azt gondolta,hogy szeretem. De nem, Hope. Én teljes szívemből Téged szeretlek,és most már tudom,hogy mióta. Amióta megpillantottalak. Egyszerűen elraboltad a szívem minden kis darabját,és magadnál tartod mindaddig,amíg nem vagyok Veled. Ezért jöttem ide,hogy megkérjelek,gyere vissza hozzám. Kérlek.-fejeztem be monológomat,majd kifújtam az eddig,tüdőmben lévő "szerelmes" levegőt. Az arcán először a döbbenetet láttam,majd a megbánást, végül ugyanazt a pillantást,ahogy elsőként Rám nézett.
-Nem is tudom, hogy mit mondjak most, Louis. Én ugyanígy gondolom a Harry-s dolgot. Nem szerettem sohasem,sőt. Ő sem érzett irántam semmit,csak éjszakára voltam jó Neki. Én csak Téged szeretlek.-mondta ki,mire hitetlenül elmosolyodtam, és felé indultam. Nem érdekelt, hogy éppen egy reptéren vagyunk,az sem, hogy több száz ember végig fogja nézni a csókunkat,csak megfogtam,magamhoz rántottam és a számat,ajkaira tapasztottam.
Az a pillanat, amikor megcsókolsz valakit, körülötted minden elhomályosul. Hirtelen megszűnik minden, csak ti ketten léteztek. Rádöbbensz arra, hogy ő az, akit életed végéig csókolnod kell és csókolni akarsz. Egy pillanatig átélheted ezt a csodát. Egyszerre tudnál sírni és nevetni, mert boldog vagy, hogy végre megtaláltad, és félsz attól, hogy valaki talán elveheti tőled.
Mikor levegő hiány miatt elváltunk egymástól,két kezem közé vettem az arcát és a homlokának döntöttem,az enyémet.
-Tehát visszajössz?-kérdeztem. Ő mélyen belenézett a szemembe,és pislogott egyet. Tudtam,hogy ez mit jelent. Elengedtem,lecsúsztattam a kezem,és rákulcsoltam az ujjaira az enyémeket.
-Várj,a csomagjaim!-kapott a fejéhez,majd visszafutott. Túlságosan is furcsa volt Nekem,hogy Dave eltűnt. Türelmetlenül néztem körül,de nem láttam senkit. Mikor visszajött Hope sietős léptekkel vezettem ki a tömegből.
*Hope*

Lehajtott fejjel szálltam ki az autóból,majd ugyanígy lépkedtem a repülőtér felé. Nagyon féltem attól,hogy Dave bántani fog,de már nem tehettem semmit. Amint beléptünk az óriási épületbe kíváncsian néztem körbe. Már nagyon rég utaztam repülőn,így teljesen elfelejtettem,milyen. Nagyon sok ember sétált,sietett vagy épp rohant. Sokszor gondolkozom azon,hogy az emberek mi után rohannak annyira?! Talán a szabadság után,vagy a szerelem hajtja őket? De lehet,hogy egyszerűen csak a repülő után.
Hirtelen olyan különleges érzésem támadt,mintha valaki figyelne. Sokszor érzem ezt,de most kivételesen nagyon erős volt. Ezért lassan körbenéztem,de senkinek sem volt arra ideje,hogy engem bámuljon. Már éppen indulni akartam előre,amikor visszakaptam a fejem. Ő az. De nem lehet! Hiszen Ő Londonba van,Én pedig....de mégis! Louis állt Tőlem 10 méterre,és csak figyelt. Nem beszélt,nem mutogatott,nem rohant oda hozzám,csak figyelt engem. Én is megtorpantam és rámeredtem. Eddig nagyon sok érzés kavargott bennem,de amint megláttam,minden kitisztult. Szerelmes vagyok belé. Hogyan is gondoltam,hogy elmegyek? Nem bírtam volna ki. Talán egy ideig még ellettem volna,de végül összetörök. Ez az élet rendje nem? Megtetszik valaki,beleszeretünk,megkapjuk és végül elveszítjük. Most felcsillant a remény,hogy talán a miénk mégsem ilyen lesz. Már éppen megindultam volna felé,de hirtelen két kezet éreztem a derekamon,ami erősen szorított magához. Dave. Ránéztem Louis-ra,akiről a düh volt leolvasható. Tudtam,hogy Dave csak féltékennyé akarta tenni,ezért gyorsan kibújtam a szorításából és Louis felé mentem.
-Louis? Te mégis mit csinálsz itt?-kérdeztem Tőle,mikor elé értem.
-Én..csak...eljöttem utánad!-nyögte ki lassan. Nagyon-nagyon meglepődtem a válaszán. Tehát még szeret? Nem felejtett el? Kis szünet után végre Én is megszólaltam.
-De hát,miért?

-Nézd Hope. Én megpróbáltam túllépni Rajtad. Visszafogadtam Eleanor-t. Lefeküdtem Vele,ország-világnak elmondtam,hogy újra együtt vagyunk,Ő pedig azt gondolta,hogy szeretem. De nem, Hope. Én teljes szívemből Téged szeretlek,és most már tudom,hogy mióta. Amióta megpillantottalak. Egyszerűen elraboltad a szívem minden kis darabját,és magadnál tartod mindaddig,amíg nem vagyok Veled. Ezért jöttem ide,hogy megkérjelek,gyere vissza hozzám. Kérlek.-miután befejezte,nem fogtam fel a szavait. Louis Tomlinson szerelmes lenne belém? Hope Morgan-be? De miért? Hiszen nem vagyok sztár,sőt még híres sem. Csak egy átlagos lány. De valamiért,valamilyen okból kifolyólag éreztem,hogy most nem hazudik,hanem igazat beszél. Végül elmondtam Neki a saját érzéseimet is.
-Nem is tudom, hogy mit mondjak most, Louis. Én ugyanígy gondolom a Harry-s dolgot. Nem szerettem sohasem,sőt. Ő sem érzett irántam semmit,csak éjszakára voltam jó Neki. Én csak Téged szeretlek.-tettem pontot a végére. Ekkor már gondoltam,hogy mi fog történni. A fiú elindul a lány felé,mire Ő is megindul a fiú felé,találkoznak,majd csókban forrnak össze. Szerintetek így lett? Hát persze.
Sok-sok idő múlva,mikor leváltunk egymástól,feltette azt a kérdést,amit vártam.
-Tehát visszajössz?
Nem válaszoltam,csak pislantottam egy mélyet. És igen. Tudta,hogy mit jelentett ez. Megfogta a kezem,majd kifelé indultunk,amikor megtorpantam.

-Várj,a csomagjaim!-fordultam meg,majd visszarohantam a cuccaimhoz. Egyszerűen nem bírtam abbahagyni a mosolygást,annyira boldog voltam. Még az sem tűnt fel,hogy Louis kissé idegesen vezetett ki a tömegből.
-Hova-hova?-kérdezte fennhangon valaki a hátunk mögött,mire mindketten megperdültünk.

Sajnálom,ha csalódást okoztam ezzel a résszel,de most ennyi. Hamarosan jelentkezem.xx